Menü Bezárás

Hogyan zajlik egy cukorpasztás intim szőrtelenítés?

Intim szőrtelenítés

Mindannyian tartunk azoktól a dolgoktól, amiket még nem próbáltunk, ez teljesen természetes. Ha már megfogalmazódott Benned, hogy tartósabb simaságra vágysz, mint amit a borotva tud nyújtani, de még nem szántad rá Magad, vagy korábban volt már kellemetlen tapasztalatod a gyantázás területén, ez a cikk Neked szól.

Előkészületek

Amikor első alkalommal jársz nálam, a kezelés előtt leülünk, és pár percet beszélgetünk. Ezt egyrészt azért tartom fontosnak, mert most találkozunk először, így lesz egy kis időnk megismerkedni, mielőtt nekivágunk. Másrészt pedig pár kérdést fogok feltenni a szőrtelenítési szokásaidról, és elmondom azt is, hogy mire számíthatsz a kezelés alatt és utána.

Az intim szőrtelenítésnél kiemelten fontos a higiénia. Ha nem volt időd zuhanyozni, ne izgulj, egy teljesen felszerelt fürdőszobával várlak. Ha nem szeretnél zuhanyozni, a mosdóban elhelyezett nedves törlőkendőt illetve higiénés termékeket is használhatod.

Ezután a kezelőben található kis öltözőben le kell vetkőznöd – igen, a fehérneműt is. Hogy komfortosabban érezd magad, egy kozmetikai kisruhát biztosítok Neked, és ha szégyenlős vagy, akkor egy egyszer használatos bugyi is rendelkezésedre áll.

Első lépések

A kezelést alapos bőrfertőtlenítéssel kezdjük, mindkettőnk kezét és a szőrtelenítendő területet is fertőtlenítem és gumikesztyűt húzok. Ez a kezelés alatt végig rajtam lesz.

Ha még mindig szégyenlős lennél, biztosíthatlak, hogy kizárólag a munkámra fogok koncentrálni 🙂 Nyugodj meg, nekem ez a helyzet már nem újdonság és semmi ciki nincs benne!

A fertőtlenítés után a bőr letisztítása következik, hogy a zsírt eltávolítsuk. Ezután jön a hintőporozás, hogy a maradék nedvességet felszívja és védjük a bőröd.

A szőrtelenítés

A cukorpasztát kézzel, lassú, masszírozó mozdulatokkal fogom a bőrödbe masszírozni, majd a szőr növekedésének irányával megegyezően eltávolítani. Kézzel dolgozom, semmilyen eszközt –spatula, papír – nem használok. A cukorpaszta testhőmérsékletű, ezáltal biztosítjuk az égési sérülések kockázatának kizárását.

Utóápolás

Miután a teljes területet szőrtelenítettük, letisztítom a bőrt. Ha véletlenül maradt egy kis cukor a bőrön, azt virágvízzel vagy letisztító ápoló folyadékkal el tudjuk távolítani. A cukorpaszta vízoldékony, tehát semmilyen olajat vagy kemikáliát nem kell használnom.

A tisztítás után egy ápoló krémmel fogom bekenni a bőröd, ami összehúzza a pórusokat és megnyugtatja a bőrödet. Hamar beszívódik, és nem hagy nyomot a ruhádon. Olyan lesz, mintha zuhanyzás után egy testápolóval kented volna be magad, utána bátran felöltözhetsz.

A teljes intim szőrtelenítés általában 30-60 percet vesz igénybe. Minél többször jössz, annál rövidebb idő alatt végzünk.

Ha az első alkalmon túl vagy, meglátod, utána már Neked is egyre természetesebb lesz.

 

 

Felejtsd el a gyantát és a borotvát!

Ideje másként gondolni a szőrtelenítésre!

 

Jelentkezz be most!

Miért érdemes engem választanod?

  • hosszan tartó sima, puha bőr
  • a szőr növekedésekor nem fog szúrni, viszketni és irritált sem lesz
  • biztonság: az intim szőrtelenítés területén nagy tapasztalattal rendelkezem, így nyugodtan rám bízhatod magad
  • magas minőségű alapanyagok használata
  • diszkréció: a szalonban egyszerre kizárólag egy vendég tartózkodik, a kezelések zárt ajtó mögött, intim környezetben történnek
  • tiszta környezet: számomra kiemelten fontos a tisztaság és higiénia a szalonban
  • online bejelentkezési lehetőség: az online időpont foglalónak köszönhetően bármikor, bárhonnan kényelmesen bejelentkezhetsz, de ha jobban szereted a telefont, vagy az üzenetet, ebben a formában is tudom fogadni a foglalásod

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 − tizenegy =